Honor mobiltelefonok

Honor mobilok


A Honor telefon márkát 2013-ban alapították, a Huawei Csoport keretein belül, így a márka mögött óriási infokommunikációs területeken szerzett tapasztalat áll. Ezzel a tapasztalattal a hátuk mögött a Honor telefonok a legfrissebb trendeket követve főként a fiatalok számára nyújtanak okos eszközöket, vibrálóan élénk színekben. A Honor Huawei párhuzamot mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy készülékeik megszólalásig hasonlítanak egymásra, mind teljesítmény, mind pedig kinézet terén. 

A Honor mobiltelefonok kínálata többnyire a belépő szintű és középkategóriás telefonokból áll, azonban a legújabb modelljeivel már a csúcskategóriás készülékeknek állít konkurenciát. 

A legújabb Honor telefon széria a 20-as fedőnevet kapta, több verziót is választhatunk, felszereltség és teljesítmény függvényében. A legerősebb modellek 6,26 hüvelykes IPS LCD kijelzővel került a boltok polcaira. A pro modelekben már a mai trendeknek megfelelően jack dugó helyett USB C foglalat kapott helyet, melyhez kapunk gyári átalakítót is, így a hagyományos fülhallgatóinkról sem kell lemondanunk, ha emellett a mobiltelefon mellett tesszük le a voksunkat. A Honor akkumulátor terén is nagyobb teljesítménnyel rendelkezik. A maga 4000mAh-val már akár 2-3 napos gondtalan telefonhasználatot biztosít.  

A palettán elérhető Honor modellek már megjelenésükkor nagy népszerűségnek örvendenek. Ezt főként a jóval kedvezőbb árnak és az impozáns, nagy kijelzőnek köszönhetik. A kijelzők másik különlegessége, a mérete mellett, hogy a felhasználói élményt nem zavarja meg semmilyen szenzorsziget, ugyanis a Honor kínálatában elérhető már olyan készülék is, amely felugró előlapi kamerával büszkélkedhet, ami a telefon tetején található. 

A Honor mobiltelefon kínálata a legújabb, EMUI 9.0 alapú Android 9 operációs rendszerével üzemel, mely egyszerre átlátható és rendkívül felhasználóbarát. 

Összegezve: a Honor telefonok mindenki számára elérhető áron nyújtják mindazt, amire a mai felhasználóknak szüksége lehet, és még kompromisszumokat sem kell kötnie. 
 



Az online felületen megjelenített információ tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek.