Kiválasztási folyamat - karrier

Juttatások

A Telenornál fontos az állandó fejlődés és tanulás, hiszen így tudjuk magunkból kihozni a legtöbbet és hatással lenni egymásra, ügyfeleinkre. Olyan kollégákkal vagyunk körülvéve, akik nem félnek kilépni a komfort zónájukból és bátran veszik a munkájuk során eléjük gördülő akadályokat. Hisszük, hogy minden feladat és projekt tanít nekünk valami újat, ami által szélesíthetjük látókörünket. Képzési programjaink célja, hogy eszközt biztosítson kollégáinknak egyéni és csoportos fejlesztések segítségével elérni azokat a szakmai sikereket, amikre mindig is vágytak!

Kattints nyitott pozícióinkért!


 

40 órás challange

#40óráschallenge

A Telenornál a People First nem egy üres jelmondat, hanem a valóban emberközpontú kultúránk kifejezése. Ezért ez az üzleti stratégiánk első pillére is, ebben nagy hangsúlyt fektetünk a kollégáink önmegvalósítására és fejlődésére. Ez a törekvésünk a számokra is lefordítva az évi 40 órás kihívásként jelenik meg és azt tűzi ki célul, hogy minden munkatársunk legalább 40 órányi fejlesztésben részesüljön az év folyamán.  

Learning day

#LearningDay

A 2018 óta minden évben megrendezésre kerülő Learning Day a fejlesztői szemléletű kultúránk egyik legfontosabb eseménye. Egy olyan, dedikáltan munkamentes nap, melynek középpontjában a szakmai fejlődés és a tanulás áll. Munkatársaink egymástól és külső előadóktól tanulhatnak, hallgathatnak inspirációs, motivációs előadásokat különböző témákban.

Talent program

#TalentProgram

Talent Programunkat minden évben új, izgalmas tartalommal indítjuk útjára azzal a céllal, hogy segítsünk kollégáinknak a legjobbat kihozni magukból. 2021-es programunk a növekedést, fejlődést helyezi fókuszba, ezért is adtuk neki a Growth Zone nevet: mind a szakértőket, mind pedig a vezetőket szeretnénk támogatni a közös tanulásban, tehetségük kiaknázásában.

Fedezd fel a Telenor nyújtotta lehetőségeket!

Ismerd meg juttatásainkat a legjobb Telenoros pillanatokért!

Flexible working

A rugalmas munkavégzést biztosítva, hétfőn és pénteken otthonról dolgozunk. A többi napra pedig ott a Telenor Garden Office 😊 Itt kapjuk nyáron az inspirációt és töltjük fel magunkat energiával.

Health

A törökbálinti kollégáink számára kollektív élet, baleset-és egészségbiztosítást, illetve további jóléti kedvezményeket biztosítunk. Egészségbiztosításodba akár családtagjaidat is bevonhatod! 

LifelongLearning

A tanulásra és a személyes fejlődésre nagy hangsúlyt helyezünk; éves Learning Day rendezvényünket a kollégák fejlesztésére és inspirálására hoztuk létre. A 40 órás kihívásunkban, arra ösztönözzük kollégáinkat, hogy évente legalább ennyi időt fordítsanak új készségek elsajátítására.

Industry knowledge

A legújabb telekommunikációs és digitális iparági trendeket ismerheted meg nálunk. Aktuális kampányainkat és szolgáltatásainkat mindig házon belül mutatjuk meg először.  

Mobil

Minden kollégánk választhat magának okostelefont egy bizonyos összeghatárig, ami mellé korlátlan Hipernetet és céges flottát biztosítunk. Családi tarifa csomagunkba rokonaidat is bevonhatod!

Cafeteria

Havi fizetésed mellé teljesítmény alapú bónuszt és SZÉP-kártya lehetőségeket adunk. Kollégáink számára elérhetőek a Sport / AYCM kártya opciók is, amelyeket közel 900 fitneszközpontban felhasználhatóak.

Telenor ház

Törökbálinti központunk az ország egyik legkorszerűbb irodaháza, amely panoráma terasszal, kültéri sportpályával, konditeremmel és szaunával is rendelkezik.

Garden Office

Kerti irodánk minden kollégánk számára rendelkezésre áll. Legyen szó kávézásról, mentorálásról vagy hivatalos meetingről, a Telenor Garden Office-ban tökéletes helyszínre találtok. 

Dog Thursday

A Telenor székháznál a kutyákra is gondolunk, minden csütörtökön magaddal hozhatod házi kedvencedet, mi pedig örömmel fogadjuk!

events

Grillezés a kertben, focikupa, családi nap, forralt bor és közös jégkorizás a csapattal. Biztosak vagyunk benne, hogy nálunk a legjobb Telenor közösségi élményekben lesz részed.  

Company bus

Tudtad, hogy céges buszaink Budapest több pontjáról egyenesen a törökbálinti irodánkba visz? 

Employee assistance

Számíthatsz Ránk! programunk keretében Telenorosaink szakembertől kérhetnek segítséget jogi ügyek, egészségügyi, pénzügyi, lelki vagy akár magánéleti problémák esetében.    

Karrierlehetőségek a Telenornál!

Gyere busszal a törökbálinti irodaházba!

Budapest több helyszínéről biztosítunk céges buszjáratokat kollégáinknak, amivel gyorsan és átszállás nélkül jutnak be az irodaházba. A busz menetideje mindössze 20-35 perc (az indulási lokációtól függően). Sokszor a belvárosban is utazol ennyit, néha még ennél többet is! Nálunk ezt az időt a kollégáid társaságában töltheted a Telenor buszon.

telenor busz menetrend térkép