Az Orient 21 Kft. 1998-ban indította el futárszolgálatát. A cég teljesen magyar tulajdonban lévő, piacvezető vállalkozás, amely a nyugat-európai standardok alapján építette fel rendszerét. Az Orient 21 mintegy 70 fő egyenruhás futárral dolgozik, és élen jár a zöld megoldások alkalmazásában, amelynek bizonyítékaként a szállítóleveleket felcserélték a számítógépen történő kommunikálásra, így ügyfeleik aláírását a korábbi papíralapú megoldás helyett digitálisan rögzítik.
Rövid összefoglaló„Hatalmas költségcsökkenést jelentett a flottán belüli, 0 forintos percdíj, ezzel együtt elérhetővé tette futárvezetők alkalmazását a belső kommunikáció minőségi javítása érdekében. A szolgáltatás rövidebb hívószámai felgyorsították az Orient 21 munkáját is, így partnereiknek versenyképesebb árakat tudnak kínálni belföldi és külföldi viszonylatban egyaránt.”
Az Orient 21 Futárszolgálat vezetői 2000-ben döntöttek arról, hogy a Telenor MobiTrend Max szolgáltatásait alkalmazzák. Hatalmas költségcsökkenést jelentett a flottán belüli, 0 forintos percdíj, ezzel együtt elérhetővé tette futárvezetők alkalmazását a belső kommunikáció minőségi javítása érdekében. A szolgáltatás rövidebb hívószámai felgyorsították az Orient 21 munkáját is, így partnereiknek versenyképesebb árakat tudnak kínálni belföldi és külföldi viszonylatban egyaránt.
„Az ügyfeleink is észrevették a változást. A VIP ügyfélkörünknek elsőként Magyarországon kihelyezett mobiltelefonokat biztosítunk, amellyel futárainkat ingyen hívhatják. Ezzel erősítjük a bizalmi kapcsolatot, illetve az ügyfelek költségeit is csökkentjük." - ismerteti a szolgáltatáscsomag egyik előnyét Gotthárd Mandula, az Orient 21 Kft. értékesítési és marketing igazgatója.
Gotthárd Mandula külön kiemelte: „A szolgáltatások rengeteget segítettek cégünk hatékony működésében. Sokat köszönhetünk a Telenor segítőkész és hozzáértő menedzserének is, aki pontosan látja igényeinket, és mindig a megfelelő megoldásokat javasolja cégünk számára.”
A futárszolgálat a kezdetektől fogva Telenor ügyfele, azóta már 200 előfizetéssel rendelkezik.