Új BTL ügynökségi struktúra a Pannonnál
2010.02.04.
2010 januárjától két új ügynökséggel dolgozik a Pannon. A below-the-line feladatok megvalósítására tavaly meghirdetett tenderen a Poplart BTL Kommunikációs Ügynökség és a Createam Concept Reklámügynökség nyerte el a megbízást.
Az együttműködés új struktúrát jelent a Pannon marketingkommunikációjában, hiszen korábban a cég összes ATL és BTL aktivitása egyetlen ügynökség kezében összpontosult.
A kétfordulós, meghívásos tenderen a résztvevőknek komplex feladatok kidolgozásával kellett szakértelmüket bizonyítaniuk.
„2010-ben még nagyobb kihívást jelent a fogyasztók pontos, direkt, érthető és egyedi megszólítása minden cég számára. Így számunkra is kiemelkedően fontos, hogy BTL kommunikációs stratégiánk és annak kivitelezése még nagyobb odafigyelést kapjon. Ezért döntöttünk amellett, hogy erre szakosodott ügynökségekkel kezdünk el dolgozni. Reméljük, hogy partnereink, fogyasztóink és versenytársaink is újnak, érdekesnek fogják tartani ennek a munkának az eredményét.” – mondta Kallós András, a Pannon marketingkommunikációs igazgatója.
Az általános BTL feladatokat a főbb kompetenciáik figyelembevételével osztották fel a Poplart és a Createam között, míg az ATL kampányok adaptációjánál mindkét ügynökség munkájára számít a távközlési cég.
A Pannonról
A Pannon Magyarország egyik vezető mobilszolgáltatója. A norvég Telenor Csoport 100%-os tulajdonában álló cég 1994-ben lépett a magyar piacra, ahol 2008. negyedik negyedévének végén 3,731 millió aktív előfizetéssel és 33,9 %-os piaci részesedéssel rendelkezett. A cég tevékenységében a hangalapú szolgáltatások mellett egyre fontosabb szerepet tölt be a mobil internet: a Pannon a lakosság 99%-a számára elérhető, e-mailezést és böngészést lehetővé tévő EDGE-hálózat mellett folyamatosan fejleszti a leggyorsabb adatátviteli sebességet nyújtó 3G/HSDPA hálózatot, amely jelenleg 563 településen érhető el. A Pannon a vállalati felelősségvállalás terén is élen jár Magyarországon, ahogy azt a Pannon Példakép Alapítvány, a közösségi ügyek és a művészetek támogatása, valamint a kiterjedt sportszponzorációs tevékenység is bizonyítja.
A Telenor Csoportról
A Telenor Csoport a kiváló minőségű távközlési, adat- és médiakommunikációs szolgáltatások vezető globális szállítója. Skandinávia, Kelet-Közép-Európa és Ázsia 13 piacán van jelen mobil érdekeltséggel. A norvégiai központú Telenor Csoport a világ egyik legnagyobb mobilszolgáltató vállalata. Több mint 160 millió mobil előfizetéssel rendelkezik, 2008-as árbevétele elérte a 111 milliárd norvég koronát, dolgozóinak száma meghaladja a 40 ezer főt (mindhárom adatba beleértve a Kyvistar számait).
A növekedés hajtóereje az emberek változás iránti igényének megértése.
További információ:
Pannon
sajto@pannon.hu
+36-20-930-3999
