Nagy Tervbe vágta a fejszéjét a Pannon
2009.12.15.
A mobilcég idei karácsonyi adománya gyerekek környezettudatosabbá nevelését szolgálja
Az ünnepek alkalmával a Pannon az idei évben ismét olyan ügy mellé állt, amellyel célja, hogy a cég által is képviselt környezettudatos magatartás és gondolkodásmód szélesebb körben is elterjedhessen: a Pannon életében immár hagyománnyá vált karácsonyi adományt ezúttal a Nagy Terv Ifjúsági Természet- és Környezetvédelmi Program kapta. Az adomány értéke 5 millió forint.
A környezet védelmének kérdése az ENSZ koppenhágai klímakonferenciája kapcsán most aktuálisabb, mint valaha. A Pannon célja egybevág a szervezet céljaival: fontos, hogy fenntartható környezetet hagyjunk hátra utódaink számára, ehhez pedig elengedhetetlen a környezettudatos nevelés minél kisebb korban történő elkezdése.
A Pannon Példakép-díjas Takáts Mónika ötletéből létrejött Nagy Terv célja, hogy minél fiatalabb korban megismertesse a gyerekeket a környezettudatosság előnyeivel, elveivel, és gyakorlati megvalósításával. Mottójuk - „Olyan a világ, amilyenné teszed” – jegyében önkénteseik iskolákba, óvodákba látogatnak el, ahol speciálisan erre a célra kialakított, környezettudatos játékokat játszanak, illetve vidám, játékos formában ismertetik meg a gyerekeket azzal, miért is fontos a környezet védelme. Saját maguk által kifejlesztett módszerükkel a legkisebbekhez is közel tudják hozni a környezetvédelem gondolatát, fontosságát. Arra törekszenek, hogy minél több fiatalt bevonjanak a kezdeményezésbe mind oktatói, mind pedig résztvevői szinten.
„Mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy a gyerekek nevelése kulcsfontosságú a jövő szempontjából. A Nagy Terv olyan lelkes fiatalokból áll, akik őszinte érdeklődéssel, teljes szívvel állnak a környezeti fenntarthatóság ügye mellett és ennek érdekében járulnak hozzá a következő generációk fejlődéséhez, környezettudatosabbá válásához. Büszkék vagyunk rá, hogy egy olyan kezdeményezést támogathatunk, amelynek céljai egybevágnak a Pannon, mint felelős vállalat céljaival” – mondta el az adomány kapcsán Anders Jensen, a Pannon vezérigazgatója.
A támogatásból 2010 során a Nagy Terv segítői heti gyakorisággal ellátogatnak egy-egy, pályázat útján kiválasztott középiskolába, ahol az iskola diákjaiból és felügyelő tanáraiból álló csapatot megismertetik a Nagy Terv módszereivel, a csapatok pedig kötelezettséget vállalnak arra, hogy a megszerzett tudást továbbadják a környezetükben található általános iskoláknak, óvodáknak, népszerűsítve a környezettudatos gondolkodásmódot. A Pannon az anyagi támogatáson túl a Kurt Lewin Alapítvány segítségével folyamatosan a Nagy Terv mellett áll majd, és segíti őket abban, hogy önkéntes szerveződésből profi civil szervezetté válhassanak.
Az eseményen készült képek megtekinthetőek itt.
Pannonról
A Pannon Magyarország egyik vezető mobilszolgáltatója. A norvég Telenor Csoport 100%-os tulajdonában álló cég 1994-ben lépett a magyar piacra, ahol 2009. második negyedévének végén 3 577 millió aktív előfizetéssel és 33,59 %-os piaci részesedéssel rendelkezett. A cég tevékenységében a hangalapú szolgáltatások mellett egyre fontosabb szerepet tölt be a mobil internet: a Pannon a lakosság 99%-a számára elérhető, e-mailezést és böngészést lehetővé tévő EDGE-hálózat mellett folyamatosan fejleszti a leggyorsabb adatátviteli sebességet nyújtó 3G/HSDPA hálózatot, amely jelenleg 421 településen érhető el. A Pannon a vállalati felelősségvállalás terén is élen jár Magyarországon, ahogy azt az évente sorra kerülő Társadalmi Felelősségvállalás Napja, a Pannon Példakép Alapítvány, a közösségi ügyek és a művészetek támogatása, valamint a kiterjedt sportszponzorációs tevékenység is bizonyítja.
A Telenor Csoportról
A Telenor Csoport a kiváló minőségű távközlési, adat- és médiakommunikációs szolgáltatások vezető globális szállítója. Skandinávia, Kelet-Közép-Európa és Ázsia 13 piacán van jelen mobil érdekeltséggel. A norvégiai központú Telenor Csoport a világ egyik legnagyobb mobilszolgáltató vállalata. Több mint 160 millió mobil előfizetéssel rendelkezik, 2008-as árbevétele elérte a 111 milliárd norvég koronát, dolgozóinak száma meghaladja a 40 ezer főt (mindhárom adatba beleértve a Kyvistar számait).
A növekedés hajtóereje az emberek változás iránti igényének megértése.
