A Pannon kereskedelmi vezérigazgató-helyettessé nevezte ki Laczkó Tóth Gergelyt
2009.12.10.
Laczkó Tóth Gergelyt nevezték ki a Pannon új kereskedelmi vezérigazgató-helyettesévé (Chief Market Officer) és egyben a Kereskedelmi Divíziójának vezetőjévé.
Anders Jensen vezérigazgató ezt nyilatkozta a bejelentés kapcsán: „Nagy örömmel nevezem ki Gergelyt a Pannon új kereskedelmi vezérigazgató-helyettesévé. Nyilvánvalóan rendelkezik a pozíció betöltéséhez szükséges szakmai lendülettel és kompetenciával, és értékes, újszerű látásmódjával segíti a Pannon stabil pozíciójának további erősítésére irányuló törekvéseinket.”
Laczkó Tóth Gergely ez év október 1-je óta a Pannon megbízott kereskedelmi vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. 2007-ben csatlakozott a Pannonhoz, azt megelőzően pedig a TELE2-nél és a UPC-nél töltött be különféle felsővezető pozíciókat.
Kinevezése kapcsán Laczkó Tóth Gergely így nyilatkozott: „Rendkívüli megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen rangos és sikeres cég kereskedelmi vezérigazgató-helyettese lehetek. Határozott növekedési ambícióink vannak mind a hangalapú, mind pedig az adatkommunikációs szegmensben, és biztos vagyok benne, hogy a Pannon nagyszerű csapatára és teljesítményorientált munkakultúrájára támaszkodva magasabb fejlettségi szintre tudjuk emelni a céget.”
A Pannon új szervezeti egységet hoz létre „Üzleti igazgatóság” néven, hogy még erősebben összpontosíthasson a vállalati ügyfelek kiszolgálására. Az igazgatóság közvetlenül Anders Jensennek tartozik beszámolási kötelezettséggel, és Gőgh Attila üzleti igazgató irányításával fog működni.
Új pozíciójában Attila a Pannon igazgatótanácsának is tagja lesz. Attila 2008-ban csatlakozott a Pannonhoz üzleti értékesítési igazgatóként, ezt megelőzően a L’Oréal Hungary FMCG divíziójának kereskedelmi igazgatója volt.
Gőgh Attila elmondta: „Biztos vagyok benne, hogy a vállalati ügyfelek stratégiai fontosságának erősítésével jobb minőségű üzleti ajánlatokat és megoldásokat fogunk majd összeállítani.”
Anders Jensen hozzáfűzte: „Biztos vagyok benne, hogy a megerősített kereskedelmi szervezettel a Pannon felkészülten tekint jövőbeni ambíciói megvalósítása és a növekedés elé. Határozott vezetőként Gergely és Attila is sikerrel véghez fogja vinni a Pannon célzottabb és egyértelműbb, dinamikus kereskedelmi programját."
Az új kinevezések 2010. január 1-jétől érvényesek.
Pannonról
A Pannon Magyarország egyik vezető mobilszolgáltatója. A norvég Telenor Csoport 100%-os tulajdonában álló cég 1994-ben lépett a magyar piacra, ahol 2009. második negyedévének végén 3 577 millió aktív előfizetéssel és 33,59 %-os piaci részesedéssel rendelkezett. A cég tevékenységében a hangalapú szolgáltatások mellett egyre fontosabb szerepet tölt be a mobil internet: a Pannon a lakosság 99%-a számára elérhető, e-mailezést és böngészést lehetővé tévő EDGE-hálózat mellett folyamatosan fejleszti a leggyorsabb adatátviteli sebességet nyújtó 3G/HSDPA hálózatot, amely jelenleg 421 településen érhető el. A Pannon a vállalati felelősségvállalás terén is élen jár Magyarországon, ahogy azt az évente sorra kerülő Társadalmi Felelősségvállalás Napja, a Pannon Példakép Alapítvány, a közösségi ügyek és a művészetek támogatása, valamint a kiterjedt sportszponzorációs tevékenység is bizonyítja.
A Telenor Csoportról
A Telenor Csoport a kiváló minőségű távközlési, adat- és médiakommunikációs szolgáltatások vezető globális szállítója. Skandinávia, Kelet-Közép-Európa és Ázsia 13 piacán van jelen mobil érdekeltséggel. A norvégiai központú Telenor Csoport a világ egyik legnagyobb mobilszolgáltató vállalata. Több mint 160 millió mobil előfizetéssel rendelkezik, 2008-as árbevétele elérte a 111 milliárd norvég koronát, dolgozóinak száma meghaladja a 40 ezer főt (mindhárom adatba beleértve a Kyvistar számait).
A növekedés hajtóereje az emberek változás iránti igényének megértése.
