Bay Zoltán díjat kapott a Pannon vezérigazgató-helyettese
2008.11.19.
A rangos elismerést Dr. Drozdy Győző a Pannon innovációs tevékenységéért vehette át
A Bay Zoltán Közalapítvány 15 éves fennállása során idén első ízben adott át elismerést az innováció területén kiemelkedő eredményeket felmutató kutatóknak, partnereknek. A hazai alkalmazott kutatás fellegvárának számító Közalapítvány három kategóriában osztotta ki díjait, melyek közül a Bay Zoltán Ipari Innovációs Díjat, és az ezzel együtt járó Bay Zoltán Arany emlékérmet a Pannon vállalati kapcsolatokért felelős, valamint egyben a cég innovációs tevékenységét is felügyelő vezérigazgató-helyettese, Drozdy Győző vehette át.
„A Pannon évek óta élen jár az innováció területén, és jelentős lépéseket tett annak érdekében, hogy a fejlesztések a gyakorlatban is megvalósuljanak. Ilyen például a mobil EKG kifejlesztése, amely a többi hasonló projekttel együtt hozzájárul ahhoz, hogy a sikeres innovációk és a technológiai transzfer révén nőjön a hazai vállalatok versenyképessége és hatékonysága” – nyilatkozta a díj átadása kapcsán dr. Hajtó János, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány főigazgatója.
A Közalapítvány a díjjal azon partnerek teljesítményét ismeri el, akik kiemelkedő módon járultak hozzá jelentős innovációs eredmények eléréséhez, valamint tudományos, innovatív, fejlesztő-központú tevékenységükkel támogatják a maradandó szellemi és materiális értékek létrehozását.
„A Bay Zoltán díj nem egyéni érdem, hanem a Pannonnál dolgozó kollégák közös munkájának eredménye. Nagy megtiszteltetés számunkra a díj, amelyért ezúton is szeretném köszönetemet kifejezni a Pannon kiváló fejlesztőcsapatának és a Bay Zoltán Közalapítványnak” – mondta el a díj kapcsán Drozdy Győző. „Számomra a legizgalmasabb és legérdekesebb feladat, amikor valami új kifejlesztésén, egy szolgáltatási vagy műszaki probléma megoldásán kollégáimmal ötletelünk, vitatkozunk. Ilyenkor a régi kutatói énem előbukkan a feledésből” – tette hozzá.
Drozdy Győző 1981-ben szerzett doktori fokozatot a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd 1986-tól 1993-ig a Finn Állami Műszaki Kutatóintézet kutatójaként, később vezető kutatójaként tevékenykedett, ahol a GSM rendszerek szimulációjával foglalkozott. 1993-ban legelsőként lett a Pannon dolgozója. 1998-ban Aschner Lipót díjat, 1999-ben pedig Gábor Dénes díjat kapott.
A Pannonról
A Pannon Magyarország egyik vezető mobilszolgáltatója. A norvég Telenor 100%-os tulajdonában álló cég 1994-ben lépett a magyar piacra, ahol 2008. szeptember végén 3,475 millió aktív előfizetéssel és 33,12 %-os piaci részesedéssel rendelkezett. A cég tevékenységében a hangalapú szolgáltatások mellett egyre fontosabb szerepet tölt be a mobil internet: a Pannon a lakosság 99%-a számára elérhető, e-mailezést és böngészést lehetővé tévő EDGE hálózat mellett folyamatosan fejleszti a leggyorsabb adatátviteli sebességet nyújtó 3G/HSDPA hálózatot, amely jelenleg 357 településen érhető el. A Pannon a vállalati felelősségvállalás terén is élen jár Magyarországon, ahogy azt az évente sorra kerülő Társadalmi Felelősségvállalás Napja, a Pannon Példakép Alapítvány, a közösségi ügyek és a művészetek támogatása, valamint a kiterjedt sportszponzorációs tevékenység is bizonyítja. A Pannon büszke a Figyelő TOP 200 értékelésén elért „Az év legeredményesebb vállalata” címre.
A Telenorról
A Telenor Norvégia egyik legnagyobb tőzsdei vállalata, melynek árbevétele – a Kyivstarral együtt – 105 milliárd norvég korona volt 2007-ben. A Telenor több mint 35 800 alkalmazottjából, közel 25 600-an Norvégián kívül dolgozik. A Telenor Norvégia piacvezető vállalata a távközlés, az adatszolgáltatások és a médiaelosztás terén. Kiterjedt nemzetközi tevékenységet folytat, különös tekintettel a mobilkommunikáción belül. A Telenor részvényei az oslói tőzsdén, az Oslo Børs-on forognak. A Telenorról többet a www.telenor.com oldalon olvashat.
