Pannon-reklámzenéből aranylemez
2002.12.09.
A Pannon GSM "Csók" filmjének dala hozta meg a megérdemelt sikert a Hrutka-Winchester párosnak
Tizenötezer eladott példány után aranylemez lett Hrutka Róbert és Jamie Winchester It's your life című albuma. A korong címadó slágere annak idején szokatlan módon a rádióállomások helyett először a TV-ben mutatkozott be - főműsoridőben. A gyönyörű dallam a páratlanul népszerű Pannon GSM image-filmen keresztül lopta be magát a közönség szívébe.
Hrutka Róbert és Jamie Winchester kilenc éve, egy debreceni rendezvényen találkozott először, és bár külön-külön több mint százötven nagylemezt köszönhet nekik a hazai zenei világ, az It's your life az első közös albumuk. A bemutatkozás sikere minden reményt felülmúlt: a lemez Spanyolországban is a slágerlisták élén táncol, a tervek szerint hamarosan Jamie szülőhazájában, Írországban is hallható lesz a "csók-film" szívhez szóló dala, február végén pedig megjelenik második lemezük is, rajta egy újabb Pannon GSM image-számmal.
"Ha nincs ez az image film, talán a lemezt sem tudtuk volna megcsinálni.", mondja az öt éves kora óta a zene bűvkörében élő Hrutka Róbert. A zeneszerző évek óta a Pannon GSM zenei arculatának egyedüli felelőse. Az It's your life mégsem felkérésre született meg: a már korábban megkomponált alaptémára Jamie Winchester szerzett a film hangulatát és üzenetét megragadó szöveget.
Az elképesztően magas tetszési indexű Pannon GSM film is sokat köszönhet azonban a dalnak. A zuhogó esőben egymásra találó fiatalok történetét rendező Herendi Gábor egyformán fontosnak vallja a képet és a hangot. "Robi azonnal ráérzett a film hangulatára, és rögtön ezt a dalt ajánlotta hozzá. Az It's your life már szöveg nélkül, demo-változatában is mindannyiunkat megfogott, az egész stáb rajongott érte. A zenének, és nem utolsó sorban Jamie Winchester bámulatos hangjának is köszönhető, hogy a 'Csók' tizenkét éves pályám talán legkedvesebb filmje lett."
